Baba fogkrém bio összetevőkkel

A fogszúvasodás sajnos az egészen icipici tejfogakat sem kíméli. Ne várjunk tehát sokáig a gyermek fogmosásra való szoktatásával, hiszen kapható olyan baba fogkrém, amivel igazán jó móka lesz a kicsi fogakat súrolni. Természetesen tévhit az, hogy a „babafogakra” nem érdemes vigyázni, hiszen azok úgyis gyorsan kihullanak.

A fogszúvasodás kezelése ugyanis igencsak fájdalmas és kellemetlen mind a gyermeknek, mind pedig a szülőnek. Ha pedig már idejében elkezdjük tanítani a fogmosást, akkor az észrevétlenül beépül a gyermek rutinjába. A HerbArting baba fogkrém mindenképpen ideális erre a célra. Egyrészt nem tartalmaz semmilyen mesterséges anyagot, így az sem gond, ha egy picit lenyel a lurkó belőle.

Nem csíp, az íze kifejezetten lágy és kellemes. Első fogkrémem baba fogkrém alapja lágy bio kamillafőzet, ami gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású. Ehhez társul a nyírfacukor, bio körömvirág kivonat, kovasav és egy kis glicerin. A roppant okosan megtervezett adagolójának köszönhetően pedig csak annyi jön ki belőle, amennyi szükséges.