Róma repülővel: mit érdemes megnézni az „örök városban”?

Róma repülővel gyorsan elérhető, területén pedig megszámlálhatatlanul sok látnivaló várja a turistákat. Akár több hétre elegendő programot is kínál az „örök város„, de ha csak viszonylag kevés idő áll rendelkezésünkre, akkor érdemes körültekintően megválasztani, hogy mit keresünk fel.

Róma repülővel történő utazás alkalmával közeli és igen kedvelt célpont. Bár az aktuális járványügyi intézkedések folyamatosan változnak, de így is sokan érdeklődnek a külföldi utak iránt. Vannak területek, ahová már egyes légitársaságok megnövelték az indított járatok számát. Ahogyan a vakcináció halad előre, várhatóan ez egyre több térséggel kapcsolatban lesz így.

róma repülővel

Róma repülővel idegenvezetővel

Sokan kedvelik a szervezett utakat, hiszen nincs szükség ilyenkor arra, hogy egyik helyszínről a másikra egyedül közlekedjenek. Egy ismeretlen városban ez igen sok időt képes elvenni, ezért például Róma repülővel idegenvezetővel jó opció lehet. A várossal szinte egyet jelent a Colosseum, amit 72-ben kezdtek el építeni, így már közel 2000 éves múltra tekint vissza. Egykor 7500 embert is befogadott és extra különlegesség, hogy a nyitóünnepségen több ezer vadállatot vonultattak fel benne.

A Colosseumot éppen úgy látni kell Rómában, mint a Trevi-kutat. A turisták mindig meglepődnek azon, hogy a kút egy viszonylag kicsi téren helyezkedik el, ami rendszerint zsúfolásig tömve van turistákkal. Aktuálisan ez biztosan nem így van, hiszen Róma repülővel még mindig nem a leginkább keresett lehetőség a világjárvány időszakában. Ugyanakkor érdemes már most előre tervezni azoknak, akik fel akarják keresni az „örök várost”.

A Trevi-kúttól az Angyalvárig

A látnivalók nevei valószínűleg mindenki előtt ismerősen csengenek. A Trevi-kút Róma egyik legnépszerűbb látnivalója. A XVII. századi palota egyik oldalát teljesen lefedő nevezetesség sajátos misztikumot is hordoz magában. Ugyanis, ha pénzt dob az ember a vízbe, akkor szerencsés lesz és még biztosan visszatér a városba. Érdekesség, hogy a naponta bedobált több ezer eurónyi összeget éjszaka kiszedik a vízből és a város szegényeit támogatják vele.

róma repülővel trevi

Nem kevésbé kedvelt és jelentős nevezetesség az Angyalvár, ami a Tevere folyó partján helyezkedik el. Róma repülővel történő felkeresése során kihagyhatatlan látnivalónak számít. Az Angyalok és Démonok című nagysikerű filmben is feltűnik a látványosság, ami Hadrianus császár síremlékeként épült fel és 139-ben nyerte el végleges formáját. Hogy honnan az izgalmas elnevezés?

Hogy a jelenlegi pandémiához is hűek legyünk, a történet szintén egy járvánnyal függ össze. Történt ugyanis, hogy a pestisjárvány idején I. Gergely pápa egy angyalt látott megjelenni az épület fölött, ebből pedig arra következtetett, hogy a járvány hamarosan elmúlik. A későbbiekben egyébként börtönként is szolgált, ám napjainkban kiállítások tekinthetőek meg benne és természetesen a császárok temetkezőfülkéi is nagy népszerűségnek örvendenek a történelmi múltra éhes turisták körében.

Róma repülővel: irány a Vatikán!

Vegyük most azt az alapesetet, hogy a Vatikán minden látnivalója egyaránt látogatható és felfedezhető a keresztény kultúra igazi fellegvárának számító térség. A világ legkisebb önálló országának számít, területe 0,44 négyzetkilométer. Annak ellenére, hogy állam, minden további nélkül besétálhatnak a turisták. A hatalmas tér közepén egy 25 méter magas obeliszk áll, aminek különlegessége, hogy az egyiptomi Alexandriából származik. A tér elképesztő látványt nyújt, számos vallási helyszínnel és múzeummal várja a látogatókat.

Róma repülővel: ne hagyja ki a Piazza Navona területét!

Róma repülővel történő felkeresése során a Piazza Navona is kihagyhatatlan látnivalónak számít. Az elmúlt évben számos olyan képsorral találkozhattunk, amelyek szinte üresen mutatják a mindig nyüzsgő teret. Szobrok, szökőkutak és a pandémián kívüli időszakban mindig turistákkal tele spanyol lépcső elképesztő látványt nyújt.

A hosszúkás téren számos vendéglátóhely és kávézó is megtalálható. Ha Róma repülővel pár nap erejéig lesz célpont, mindenképpen érdemes a Piazza Navona mellett is letenni a voksot néhány órára.