Mi mindentől függnek a protézis árak?

Protézis árak

Amikor fogpótlás miatt fordulnak a szakemberekhez a páciensek, akkor számtalan kérdést szoktak feltenni, ami érthető is, hiszen mindent tudni akarnak a lehetőségekről, opciókról. Mivel a profi fogpótlás nem éppen olcsó, ezért a protézis árak a leginkább érdekelt témának tekinthetőek.

Általában a betegek rögtön azt kérdezik a bemutatkozás és helyzet ismertetése után a fogorvostól, hogy a protézis árak milyenek az adott rendelőben? Azonban ezen kívül mást is érdemes észben tartani. Fontos tudni, hogy a műfogsor úgy lett megtervezve, hogy tökéletesen illeszkedjen az ember szájába és ne okozzon semmilyen gondot.

Persze az előfordulhat, hogy evés közben kis ételdarabkák kerülnek a felső vagy az alsó protézis alá. A mai profi fogsoroknak köszönhetően ez csak nagyon kevésszer történik meg. Ami még lényeges, hogy a keményebb ételek beszorulása kellemetlenséget okozhat, ezért a fogsort protézisrögzítővel érdemes a szájpadhoz erősíteni.

A protézis árak a minőséget is tartalmazzák. A rögzítőknek köszönhetően a pótlás egész nap a helyén marad és meggátolja az ételdarabok bekerülését. Rengeteg esetben csakis a kivehető műfogsor jelenti az egyetlen megoldást a fogpótlásra. A kivehető fogsor ára sok mindentől függhet. Azonban nem szabad, hogy valaki a legolcsóbb mellett döntsön.

Sajnos egy rossz minőségű fogsor hamar elveszti tartósságát, kényelmetlenné válik vagy éppen hamar elszíneződik. Ezért is kell egy profi csapat mellett dönteni. Például az Etele Dental klinikánál az elkészült kivehető fogsor elkészítésekor, a tapasztalt csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy az tökéletesen passzoljon és ne zavarja egy cseppet sem a nyelvet, ínyeket, ajkakat.

Persze az első behelyezéskor még megeshet, hogy egyes részek nyomják az ínyt vagy feszítő érzést okoznak. Ezt a szakértő hamar korrigálni tudja. A kivehető fogsor ára magába foglalja ezeket az utómunkálatokat, ezért a kuncsaftnak ezért nem kell fizetnie. Ha minden rendben van, akkor a fogsort a következő találkozásig viselni kell, hogy a páciens teljesen meg tudja szokni.