Mi a felnőttbarát szálloda jelentése?

Felnőttbarát szálloda

Az élet minden oldala feszültséggel van tele, amit bizony szükséges levezetni valahol. A legtöbben ezt a pihenés valamelyik formájával igyekeznek megoldani. Azonban ez sokszor kivitelezhetetlen, főleg ha szülőkről van szó, akiknek egy másodpercre sem lankadhat a figyelmük. Egy felnőttbarát szállodában az ember csak magára vagy a párjára figyel, hogy kipihenhesse a mindennapok fáradalmait. Tény, hogy Magyarországon még egyáltalán nem elterjedtek ezek a szállodák, azonban egyre többen próbálkoznak ennek a bevezetésével.

A vélemények nagyban elérőek, ugyanis vannak, akik nem nézik jó szemmel, hogy a kisgyermekeket nem lehet bevinni az adott épület területére. Meglehet, hogy ez első gondolatra merész ötletnek tűnhet, azonban nincs azzal semmi gond, hogyha a felnőttek egymással és saját magukkal szeretnének foglalkozni. Meglátja, hogy egy édes kettesben töltött hétvége után sokkal kipihentebbnek fogja érezni magát és meglehet, hogy még a párkapcsolatán is javítani fog az együttlét.

Mindnyájan ismerjük a hagyományos wellness szállodákat, ahol a vendégek pihenni próbálnak. Nagy valószínűséggel az elején minden romantikusnak tűnhet, azonban amikor gyerekvisítás, netán sírás zavarja meg a felhőtlen pillanatot, akkor egészen kellemetlenné válhatnak a napok. Arról nem is beszélve, hogy az ellazulást szolgáló jacuzziban vagy medencében roppant kellemetlen, amikor valakinek a gyerkőce épp beleugrik a vízbe.

Arról nem is beszélve, hogy a pihenés helyett a gyerek nélküli vendégek joggal háborodnak fel néhány eseten, hiszen sokszor tapasztalhatják azt, hogy a szülők nem szólnak rá a csemetékre. Ezzel pedig másoknak a pihenését is tönkreteszik, hiszen egy idegen nem utasíthatja rendre másnak a gyermekét. Szerencsére a felnőttbarát koncepció külföldön egyre elterjedtebb és nagy valószínűséggel hazánkban is jelentős szerephez fog jutni idővel. Jelenleg csak kevés olyan szálláshely található az országban, ahol a felnőttek kettesben lehetnek és nem kell aggódjanak mások miatt. Csakis ezáltal válik garantálttá a pihenés és a regenerálódás.