Mennyibe kerül most egy kiadó albérlet Budapesten?

Lassan újra itt az újabb tanév és emiatt sokan keresnek kiadó lakást, ahol az előttük álló időszakban lakhatnak. Innen is, onnan is hallani lehet olyan véleményeket, miszerint a járvány miatt kissé lecsökkentek az bérelhető lakások csillagászati árai. Ha kíváncsi arra, hogy most milyen árakon találhat kiadó albérletet a fővárosban, akkor érdemes ránéznie az alberletbudapest.hu weboldalra.

Így tudja igazolni, hogy mennyire igaz, amit a madarak csiripelnek. Amúgy is érdemes megtekinteni ezt az oldalt, ugyanis egy olyan cég működteti, ami Budapesten több kiadandó lakást is fent tart, ráadásul a belvárosban többet is. A kedvező árak tekintetében pedig az élen jártak már a járvány kitörése előtt is, ugyanis fővárosi viszonylatban valóban meglehetősen korrekt összegért lehetett hozzájutni a felújított és korszerűen berendezett lakásokhoz.

Kínálatukban mind a diákok, mind pedig a családok megtalálják a számukra megfelelőt, ugyanis náluk bérelhető egyetlen szoba, de akár egy egész lakrész is. Természetesen, ha egyetemisták többen összeállnak és nem okoz gondot számukra az együttélés, akkor nekik is megéri kibérelni egy lakrészt, így nem kell idegenekkel együtt lakniuk.

A pozitívumok itt még nem érnek véget, ugyanis itt minden albérletet csak szerződéssel adnak ki, amiben előre le vannak szögezve a feltételek. Egy ilyen szerződés mindkét félnek védi a jogait és előírja a kötelességeit, így mindenki fedezve van, tehát biztonságban tudhatja magát. Nem kell tartania attól, miszerint a szeszélyes tulaj bármikor bejelentheti, hogy hagyja el a lakást.

Tehát, az ilyen incidensek ennél a cégnél nincsenek megengedve. Nemcsak elvárják a korrektséget, hanem meg is adják. Ugyanakkor a rezsi sem ugrik egyik hónapról a másikra az egekbe. Minden hónapban ugyanannyit kell fizetni, így a téli hónapok sem válnak elviselhetetlenül megterhelőek anyagi szempontból. A felsorolt tényezőket mindenképpen fontolóra kell venni az albérlet kiválasztásakor, mivel sok esetben éppen ezek hiánya teszi lehetővé a tulajdonosok túlkapásait.