Iskolai emlékeket idéző bordásfalak

Az otthoni edzést is kiegészítheti egy bordásfal

Bizonyára mindenkinek emlékezetesek maradtak az iskolai testnevelés órák. Némelyeknek azért, mert jeleskedtek egyik-másik sportágban vagy gyakorlatban, másoknak éppen ellenkezőleg, minden feladat lehetetlen vállalkozásnak tűnt, ami miatt folyamatosan hallgatniuk kellett a tanár biztatásait.

A tornatermek elengedhetetlen kellékei a bordásfalak voltak, amiken általában nagyon jót lehetett nyújtózkodni, ráadásul, aki bírta az húzódzkodott is. Aki igazán meg akarta mutatni, hogy ki az igazán keménylegény az osztályban, az beakasztotta a lábát a bordásfalak rácsai közé és fejjel lefelé lógva végezte a hasizomgyakorlatokat. Így volt ez régen, de hasonló a helyzet ma is, hiszen napjainkban már egyre több testnevelés órán kell részt venniük a gyerekeknek, így őrizve meg az egészségüket.

Azonban a bordásfalak nemcsak az iskolák tornatermeinek lehetnek a kellékei, hanem bármelyik otthonnak is, ahol nem sajnálják feláldozni a falnak egy részét vagy egy szobát átalakítani edzőteremmé. Egyébként a gyógytornában is használják, így akinek valamilyen ideiglenes mozgásproblémája van, egyenesen ajánlott beszereznie.